Az újszülött lassan felnőtt lesz…

szabone-balogh-judit

Szabóné Balog Judit, a KSI SE kézilabda szakosztályvezetőjének beszámolója

Kézilabda szakosztályunk a KSI SE méltán híres utánpótlás egyesületének a tagja. Számtalan itt tanult olimpiai bajnok fémjelzi azt a szakmai munkát, mely egyesületünk többi szakosztályában zajlik. Az itt folyó kiváló nevelő munka révén lett Olimpiai Bajnok többek között Kozák Danuta kajakozó, Berki Krisztián tornász, Marz Tamás vízilabdázó, Székely Bulcsú vízilabdázó, és még sokan mások…

Mi, kézilabdázók immár negyedik éve igyekszünk a többi sportág által felnevelt Bajnokok, az elődök nyomdokaiban járni.

2011-ben egy elnökségi döntés nyomán alakult meg a szakosztályunk, mely első évben a fiú utánpótlás kiépítését tűzte ki célul. Számtalan általános iskolával született meg az az együttműködési megállapodás, mely lehetővé tette, hogy az első évben már 10 csapatunk vett részt az MKSZ versenyrendszerében.

2012-ben megkezdte működését a kézilabda szakosztályunk leány szakága is.

Céljaink megvalósítása érdekében több iskolával kötöttünk együttműködési megállapodást. Budapest területén több „kisközpont” létrehozásával igyekeztünk foglalkozásainkat elérhetővé tenni a fiatal korosztályaink számára, ezzel is megkímélve a szülőket a hosszú utazásoktól, mely a kicsi gyermekek edzésekre eljuttatásával jár.

Munkánk során célkitűzésként fogalmazódott meg az az igény, hogy egy olyan szakmai és módszertani utánpótlás-központot alakítsunk ki, mely jelentős szerepet tölt be a magyar kézilabda utánpótlás mezőnyében és megállja a helyét a nemzetközi összehasonlításban is.

A kezdeti sportiskolai rendszer „felnőtté” válása a 2013-as évben következett be: elindult az első évfolyamunk Akadémiai képzése, mind a lányok, mind a fiúk mezőnyében. 2014. júniusában együttműködési szerződést kötöttünk a NEKA-val, így társintézményként működünk az elkövetkező időszakban.

Mindez azt jelenti számunkra, hogy az Akadémiai képzésben részesülő leányok saját jogon játszanak az NBII felnőtt és junior mezőnyében, valamint részt vesznek az OSB küzdelmeiben.

A fiúk az OSB küzdelmeiben vesznek részt, valamint a TFSE egyesületével kötött szakmai megállapodás alapján, az utánpótlás csapatot biztosítják a Junior bajnokságban.

Büszkék vagyunk korosztályos válogatott kerettagjainkra: Bagi Kata serdülő, Miklós Klaudia serdülő, Kerkovits Gyula ifjúsági, kerettag sportolóinkra, valamint a sportpályafutását a NEKA keretei között folytató Czene Dávid, és Pap Ádám játékosainkra.

Az akadémiai képzésünkben, a 2014-15-ös idényben már a 2. évfolyamunkat indítjuk, mely a sportiskolai képzéssel együtt már 18 csapat felkészítését és versenyeztetését jelenti számunkra.

Szakembereink, edzőink, kiváló képviselői szakterületüknek.

Az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak munkánkról honlapunkon, a www.ksikezilabda.hu címen, valamint facebook oldalunkon.

Elérhetőség

KSI_elerhetoseg